Kirándulás az Ópusztaszeri Nemzeti emlékparkba

Elérkezett a várva várt nap Május 25. a Tabajdi Mészöly Gedeon Református Iskola tanulói számára.

Alapítványunk az IFJ-Gy-22 pályázat keretében kirándulást szervezett az Ópusztaszeri Nemzeti
emlékparkba. a kirándulás célja, hogy a Feszti körkép megtekintésével, egy olyan élményben
részesüljenek a gyerekek, ami hűen tükrözi nemzetünk múltját, azt az összefogást és szervezettséget
amivel elődeink hazát foglaltak, és biztosították megmaradásunkat a kárpát medencében.

Példaként állítottuk a gyermekek elé őseinket, akik összefogással, szervezettséggel, a vezéreik és
egymás iránti tisztelettel, méltósággal, önmagukban és a nemzet erejében bízva, erős hittel megáldva
hajtották végre a honfoglalást.

Alapítványunk tagjai az indulás előtt kiosztották a gyermekeknek a szendvicseket, és fejenként 2
ásványvizet. A buszra várakozás közben csoportképen örökítettük meg az indulás előtti izgalmas
pillanatokat.

3 órás utazás után megérkeztünk Ópusztaszerre.

Felejthetetlen élmény volt a Feszti körkép megtekintése, egy mindent átölelő, a honfoglalás
pillanatát bemutató monumentális alkotás. Leírhatatlan élményt nyújtott, az az érzése támadt az
embernek mintha egy időutazáson lenne, és ott van az események középpontjában. közelről
tanulmányozhatták a gyerekek a hadi felszereléseket, és be is öltözhettek.

Sokáig időztünk a 7 vezér emlékművénél.

Órákon keresztül barangoltunk a Skanzenben, ismerkedtünk a magyar népművészet sokszínű
világával, megcsodáltuk a tájházakat, a lakóházak berendezéseit, az emberek életét bemutató
kiállításokat, munkaeszközeiket. Beköltöztünk egy jurtába. Rácsodálkoztunk a szélmalomra, amit
hétköznapi mesteremberek építettek, nagy szakmai hozzáértéssel. Tökéletesen, megbízhatóan
működött minden, és ami a lényeg nem kellettek hozzá a mai modern számítógépes technika.

Zárásként megcsodáltuk a Nemzeti Összefogás Emlékművet.

Összefoglalva egy nagyon sikeres napot zártunk, a gyermekek maradandó élménnyel térhettek haza.

2 válasz

  1. Tisztelt Alapítványi Munkatársak!
    A Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda intézményvezetőjeként hálánkat szeretném kifejezni ezért a csodálatos napért.
    Minden magyar gyermeknek el kell jutnia egyszer erre a helyre ahhoz, hogy élményeken, érzékszerveken keresztül is megtapasztalja múltunk, gyökereink nagyszerűségét.
    Az Önök jóvoltából felső tagozatosaink ezt már kipipálhatják.
    Intézményünk céljai között az elsők közt áll a magyarságtudat, hazaszeretet erősítése.
    Köszönjük, hogy az Önök jóvoltából ezt ilyen módon is erősíthettük ebben a tanévben.
    Üdvözlettel: Hufnágel Anna intézményvezető

    1. Nagyon köszönjük elismerő szavait, igyekeztünk a tőlünk telhetően legjobb programot létre hozni. számunkra is fontos a gyerekek magyarságtudatának, hazaszeretetének, és az összetartozásnak az erősítése.
      Tisztelettel: Karsai István és Füri Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!