Üdvözöljük honlapunkon!

A Keresztutak Alapítvány Magyarországi székhelyű, nonprofit szervezet, amely globális igényeket támaszt. Hisszük, hogy egy törött világban, amely túl sok szenvedést lát, mindent meg kell tennünk, hogy összekapcsoljuk azokat, akik rászorulnak azokkal, akik segítséget nyújthatnak. Tehát egy találkozási,metszésponti helyként, szó szerint egy kereszteződésként működünk, ahol találkozik a szükség és a segíteni akarás.
Alapítványunk a halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi csoportok „hátrányos helyzetű és beteg gyermekek, gyermeküket egyedül nevelő édesanyák, nagycsaládosok, létminimum alatt élők és időskorúak” támogatásának, segítésének, életkörülményeik javításának céljából jött létre.
Alapítványunk működési engedélyét 2018. November 10. -én kapta meg. Az elmúlt években egyre több ember került és kerül olyan anyagi helyzetbe, hogy támogatásra szorul!
Mi emberi kötelességünknek érezzük, hogy rajtuk segítsünk. Egyre több család kényszerül a városból kiköltözni a tanyavilágba a nehéz gazdasági helyzet és az emelkedő közüzemi díjak miatt, melyet nem tudnak fizetni ill. egészségi állapotuk romlása miatt.
Szeretnénk, hogy minél több olyan gazdasági szereplő (társas vállalkozások, egyéni vállalkozók és magánszemélyek álljanak mellénk támogatóként, aki hozzánk hasonlóan szívükön viselik a nehéz életű embertársaik sorsát és segítenek minket a kitűzött céljaink elérésében.
Várjuk mindazon cégek kezdeményezésünkhöz való csatlakozását, akik értéket vélnek felfedezni ezen társadalmi felelősségvállalás keretein belül!
Még a legapróbb felajánlás is fontos számunkra, életet menthet!
Kérjük ismeretlenül is, segítsen nekünk, amennyiben módjában áll, támogassa küldetésünket!
Továbbá várjuk mindazon önkénteseket akik jó szívvel csatlakoznak eme nemes kezdeményezéshez.

Kérjük, hogy pénzbeli utalásoknál tüntessék fel a nevüket és az email címüket a megjegyzés rovatba, hogy eltudjuk küldeni köszönő levelünket.

OTP számlaszám: 11736020-21455027-00000000
Adószám: 19099479-1-07

Keresztutak Alapítvány IFJ-GY-22-A-0387 "Helyben-rendben" pályázatából megvalósítva.

error: Content is protected !!